LEGNAGYOBB TANANYAG ADATBÁZIS
MAGYARORSZÁGON

Dokument keresése a további nyelveken: SK CZ HU

Összes beszámoló: (5691)

Belépés Belépés Regisztráció
Töltse fel munkáját

Petőfi Sándor verseinek elemzése

Küldje el ismerősének Letölteni Hiba jelentése Légy az első, aki hozzászól!

Kategória:Irodalom

Szerző: antiskola@antiskola.eu

Szavak száma:3056

Karakterek száma:17,311

Nyelv:Magyar nyelv

Oldalszám (A4):9.62

Megtekintések / letöltések száma:32654 / 437

Méret:20.37 kB

Petofi Sándor verseinek elemzése




Temetésre szól az ének (1843)
A csaplárné a betyárt szerette… (1844)
A természet vadvirága (1844)
Itt állok a rónaközepén (1846)
A XIX. század költoi (1847)
Az ítélet (1847)
Beszél a fákkal a bús oszi szél (1847)
Kiskunság (1848)
A hegyek közt (1848)
Szörnyu ido (1849)







1. Temetésre szól az ének (1843)



A népdaloknál gyakori címadási gyakorlat, hogy az elso sor a cím.



A vers maga is stilizált népdal. Mufaja: népies helyzetdal.



Egy külso esemény (temetés) ad alkalmat arra, hogy az egyén magányosságát, halálvágyát elpanaszolja. A nyitókép elindítja a verset, de a továbbiakban eltávolodik a kiinduló helyzettol.



A költoi én a bánatos parasztlegény szerepébe éli bele magát. Egyes szám 1. személyben maga a megformált alak nyilatkozik meg.



Szerkezet: Párhuzamos egységekbol épül fel a két versszak. A strófák elso két sora a temetési menet képét idézi meg a hanghatások, majd a látvány megjelenítésével. Az utolsó sorok saját sorsára vonatkozó általánosítást tartalmaznak.



A temetés képzetköréhez kapcsolódó elemek szövik át a verset (temeto, sírás, temetési menet). A halottal együttérzo részvét és a szemlélot körülvevo rideg magány teremt feszültséget.



A költemény merít a népdalok formakincsébol, de nem formai elemeket másol, hanem a népdal lényegét ragadja meg: egyszeru érzelmeket szólaltat meg tömören, közvetlen, természetes hangon. Nem él a népdalok szokásos képi kifejezéseivel, az ismétlodések, párhuzamok szervezik kerek egységbe a szöveget („Temetésre szól az ének / Temetobe kit kísérnek? ; „sok ember sírva fakadt!” ; „nem sírna senki” stb.).



Formája: a népdalok leggyakoribb strófaszerkezetét követi: a felezo nyolcas sorokat páros rímek kötik össze.







2. A csaplárné a betyárt szerette… (1844)



A cím a vers elso sora. A népdaloknál szokásos címadásnak itt nem az azonosítás a szerepe, hanem a népdal-jelleg erosítése. Felfogható imitációnak is.



Mufaja: népi életkép: a nép világából vett jelenetet tesz a vers tárgyává. Az elmondott történet (tragikus szerelem) és az eloadásmód (kihagyásokkal teli) balladai vonásokkal gazdagítja az életképet.



Az egyes szám 3. személyu beszélo kívülálló, ugyanakkor mindent tudó narrátorként mondja el a történetet.



Az idorendben elorehaladó történetmondás szervezi a vers kompozícióját. Egy-egy versszak egy szereplot és annak érzelemvilágát állítja a középpontba (1. vsz.–betyár; 2. vsz.–csaplárné; 3. vsz.–lány; 4. vsz.–betyár).



A mu elso felében szó- és szerkezetismétlések dominálnak (szerette–nem szerette, megirigyelte–irigységbol a leányt elverte–Elverte a háztól…).



A második részben az ok-okozati összefüggések teremtik meg a szöveg egységét. Surítve, tömörítve, sok kihagyással adja elo az eseményeket. Feszültséget kelt, hogy ezt a tragikus történetet tárgyilagos kijelento mondatok sorával jeleníti meg. Nem elsosorban a népi alakok szerepeltetése (csaplárné, betyár, árva lány) teszi népdalszeruvé a verset, hanem a mesterkéletlen, szándékoltan dísztelen, egyszeru kifejezésmód.



Versformája: Három ütemu tíz szótagos sorok 4/3/3. Rímképlete: aabb. A hosszabb sorok jobban megfelelnek a mu epikus jellegének.







3. A természet vadvirága (1844)



A mu válasz a kritikusok éles támadásaira, akik „durva, parlagi” nyelvhasználata miatt utasították el verseit. A vers alapképe, a lírai ént megjeleníto metafora szerepel a címben.



Öntudatos, saját értékeivel tisztában lévo ember nyilatkozik meg, indulatosan szól támadóihoz, kemény hangon utasítja vissza a jogtalannak tartott kritikát.



Feszes, lekerekített kompozíciójú vers. Az elso és az utolsó versszakban a kritikusokhoz fordul, az ot ért támadásokra reflektál. A középso részben (3. 4. vsz.) költészetének jellemzoit, költoi ars poeticáját fogalmazza meg. A refrénben hangsúlyosan tér vissza az önmetafora.



Alapképe a vadvirág–metafora. A kép surítve jeleníti meg ars poeticájának eszmei tartalmát: a kifinomultságot elveti, mégis szép, eroteljes, természetes, a beszélt nyelvhez közelálló költészet eszményét.



A vers motívumai két ellentétes pólus körül csoportosíthatók:

vadvirág – üvegházak satnya sarjadékai

szabad, korlátlan lélek – bottal beléjük vert szabályok

ép ízlés – gyönge, kényes, romlott gyomor stb.



Az egyik pólus az elvetett, a másik a magáénak vallott költészetfelfogást jeleníti meg. A természetes, szertelen, ösztönös, szabályokat elveto költészet eszményét vallja.



Az intonáció indulatossága (pl. „hitvány ebek”, „Szépen békét hagyjatok”) végigkíséri a verset, lendületet, dinamikát ad a szövegnek. Eroteljes kifejezéseket, hétköznapi fordulatokat használ. Mintegy megerosíteni akarja a kritika vádjait.



Versforma: kétütemu 8 és 7 szótagos sorok váltakozásaiból épül fel a versszak. Szándékoltan hanyag rímek.

Rímképlete: xaxaxbxb







4. Itt állok a rónaközepén (1846)



A vers a Felhok ciklus darabja. Címe életszeru helyzetre is utalhat, de allegorikusnak is tekintheto. A róna kitüntetett motívuma Petofi költészetének, a végtelen és a szabadság romantikus metaforája.



Ez a költemény annyi más hasonló témájú verstol eltéroen nem leírja vagy megidézi a valóságot, hanem a vers (szimbolikus) terévé teszi.



Az egyes szám elso személyben megszólaló versbeli én belehelyezi magát a térbe, nem is csupán a rónán történik a jelenet, hanem a közepén. Romantikus túlzással, mintha a világ közepén lenne. Ugyanakkor a vers nyomasztó hangulata, vészjósló motivikája egy másik megközelítési irányt is felvet, a külso tágas tér a képzelet, a sejtelmek belvilágaként is értelmezheto, ahol a nyílt térhez nem szabadság, hanem a védtelenség és a magány képzete társul.



A költemény egy rövid jelenetet beszél el: az egyik ember (nagy) messzirol nézi a másikat, aki épp kaszál. Aztán a kaszáló megáll, megfeni kaszáját, közben észreveszi, hogy nézik. Egymást nézi a két ember a róna közepén. Teljesen köznapi esemény, mégis, mintha a figyelo ember kitartó nézése illetéktelenül megzavarná a fennálló nyugalmat. A versbéli beszélo a másik ember, akinek szemén keresztül az egész jelenet valami fenyegeto hangsúlyt kap. Már a körülmények erre utalnak: „A pusztát síri csend födé el” (halott szemfedo). A motívumok egy 18. századi rémregénybol is származhatnának, és a felszín látszatnyugalma csak fokozza borzongató hatást. A beszélo ebben a vészterhes közegben a kaszás emberben hirtelen megszemélyesített halállal néz farkasszemet, mint a középkor allegorikus ábrázolásain.. Ebben az olvasatban a beszélo észrevette a halált, de a halál még nem vette észre a beszélot, illetve éppen észreveszi, miközben a kaszáját feni a halálos csendben. A feszültség lépésrol lépésre fokozódik. Csodálatosan érzékletes a mozgó kéz látványának mozzanata. A nézo tudja, hogy mi történik, látja, de a hang nem ér el hozzá.



A szituáció a versnek ezen a pontján már szinte túllendült az irreális, a misztikus felé. Az utolsó elotti sor azonban fordulópontot jelent.



A feszültség itt szökik a legmagasabbra, de a rezzenéstelen szembenézés váratlanul hat. A sor eleji „de” is azt sejteti, hogy ez a reakció egyáltalán nem magától értetodo itt. A beszélo bátran és öntudatosan viselkedik.



A zárósor a helyzeten való diadalmaskodás, kilépés, nézopontváltás. A vers sejtelmesen végigjátszotta a szituációt (vagy rájátszott), és a „mintha” borzongását. A zárlat kérdése tárgyilagos, kíváncsi és fölényes. A kíváncsiság fölénye, oldottsága és bátorsága átfordítja a helyzetet, de vissza is utalja a realitások világába.



A költemény hangja, formája is szokatlan. Nem tagolódik versszakokra, a 13 sor egyetlen tömböt alkot. Rímei páros rímek, egy rímtelen sor kivételével (11.). A sorok hossza egyenetlen.



(Motivikus kapcsolat pl. Szilágyi Domokos: Szembol, Halál c. versével.)







4. A XIX. század költoi (1847)



A cím a mu ars poetica jellegére utal. A költészet szerepét, a költok feladatát határozza meg a költemény. Új költoideál, új muvészi hitvallás fogalmazódik meg benne. Emelkedettséget sugárzó, prófétáló, az ihletett, a jövot megsejto vátesz szerepében jelenik meg a költo, aki költészetet, az eszményi jövo megmutatását politikai tettként fogja fel, egy teljesebb világ megvalósítására szólít fel.



A logikusan felépített, indulatokkal teli mu szenvedélyes érvelés a megfogalmazott költoi szerepfelfogás mellett. Költoi szerepfelfogása: a költok küldetéses emberek. Lángoszlopnak, prófétának kell lenniük. A közösségért felelosséget vállaló, annak sorsát irányító személyiség szerepét kell betölteniük.



1-8. sor: éles felütés, az önmagára reflektáló költészet elutasítása;

9-16. sor: helyzetelemzés történelmi párhuzamokkal, a költoi szerep meghatározása;

17-24. sor: a hamis próféták elutasítása

25-32. sor: az elérendo cél képi körülírása: anyagi jólét, jogegyenloség, szellemi felvilágosodás (utópikus elképzelések);

33-40. sor: a beteljesedés bizonyos, de a próféta a megvalósulást nem élheti át, az o feladata pusztán az eszmények hirdetése. Az áldozatvállalás étosza fogalmazódik meg. Jól ismert, konvencionális motívumok szövik át a költeményt. A költészet megjelenítoje a lant – metafora. A gondolatok elsosorban a Bibliából vett motívumok segítségével fejezodnek ki: Mózes – lángoszlop – Kánaán – ígéret földje – boség kosara stb.



Szerkezeti és mondattani felépítésére a klasszicista retorikusság jellemzo. Éles kontrasztban áll ezzel a kifejezések, a képek romantikus jellege. Az eloforduló költoi képek anyagát a Bibliából meríti, így eszményeit a vallásos hit magasságába emeli. Alapvetoen nem a képi kifejezésmód dominál, a retorika eszközkészletével dolgozik. Az alakzatok sora: felkiáltások, kérdések, szóismétlések (Hazugág, szemtelen hazugság), ellentétek (tuzön-vízen), halmozás (küzd, fárad, izzad), azonos szerkezetek ismétlése (Ha majd…) élénkítik a stílust.



Versforma: 9 és 8 szótagos jambikus lejtésu sorok váltakoznak.

Rímképlete: xaxaxbxb.



(Motivikus kapcsolat: Verlaine: Költészettan; Petofi: A természet vadvirága.)







6. Az ítélet (1847)



A vers keletkezésének idejére Petofi gondolkodásmódja, eszméi radikalizálódnak. Szabadságfogalma megváltozik, világméretuvé tágul. A nemzeti és a világszabadság ügye egybekapcsolódik. Mélyen hisz az egyetemes fejlodés gondolatában.



A cím gazdag asszociációsort indít el: az apokaliptikus látomások, az utolsó ítélet képzetét vetítik elore. A lírai én a látnok a vátesz – költo szerepében jelenik meg. A jövore vonatkozó próféciáját, hatalmas, megrázó vízióját fogalmazza meg. Idosíkok szerint strukturálódik a szöveg: élesen válik két részre a vers.



I. 1-7. sor: múlt, a történelem vizsgálata;

II. 8-27. sor: a jövo apokaliptikus látomása



I. Alapkérdés: „mi az emberiség története?”. Tépelodéseire történelmi analógiák (megfelelések, párhuzamok) keresésével próbál feleletet adni. A válasz képileg, látomásos módon fogalmazódik meg: a történelem vérfolyam, szakadatlan véres küzdelmek sora. A metafora önállósul és végigkíséri a vers egészét. A folyam szó maga is folyamatosságra utal, a múlttól eljut a jövo látomásáig.



II. A jövo múltban gyökerezik. Így ha a történelem véres események sorozata, a jövo nem lehet más. Véres eseményeket jövendöl, baljóslatú jövokép bontakozik ki. A történelem és a folyam–kép párhuzama továbbszövodik: a folyam a tengerben ér célt, a történelem végso célja pedig egy hatalmas, mindent eldönto véres küzdelem. Az eljövendo apokalipszis képe ambivalens érzelmeket hív elo: „Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derülök”. A pusztítás félelmet, iszonyatot kelt, a cél nagyszerusége viszont elfogadhatóvá, sot szükségessé teszi az áldozatvállalást. Az utolsó összecsapást a görög mitológia és a Biblia nyelvén fogalmazza meg. A jövo véres háborúja kifejtetlenül, „jók és gonoszak általánosító kontrasztjaként jelenik meg, így radikális, utópikus elképzelései ellenére nagy a mozgósító ereje.



Felfokozott, szenvedélyes kifejezésmód, a patetikus hangnem uralma jellemzi. Az ünnepi emelkedettséget a túlzó, víziószeru romantikus képek (vérfolyam, mélytitkú jövendo fátyla, sejtés tündéri tüze, háború istene), inverziók (felcserélések) (érette a mennybe röpülünk…) teremtik meg. Az ismétlések (Nincsen pihenése… nincsen, látok közeledni… látott a világ… Látom fátyolodat… Fátyolon átlátok) fokozás hatását keltik.



A soráthajlások és a hosszabb, rövidebb mondatok váltakozásának ritmusa lendületessé, dinamikusság teszik a verset.



Versforma: A hexameteres sorok folyama ünnepi emelkedettséget sugall.



(Motivikus kapcsolat: Pilinszky: Apokrif; Vörösmarty: Eloszó; Gondolatok a könyvtárban.)







7. Beszél a fákkal a bús oszi szél (1847)



A vers a koltói napokban keletkezett, ahol Petofi és felesége nászutasként vendégeskedett. A cím allegorikus, megteremti a vers alaphangulatát. Eszköze a megszemélyesítés. A nyitókép kiterjed az elso négy sorra. A fák képe egy oszi, szeles kert, az ablakon túli külso világ beburkolja a pihenok nyugalmát. A kint és bent ellentétében védettséget hangsúlyozhat, de meg is kérdojelezheti azt.



A vers alanya fiatal férfi, aki felesége álmát vigyázva elmélkedik a forradalmak története fölött. A vershelyzet szimbolikusnak is tekintheto. A délutáni pihenojét tölto pár kimerevített képe áll minden szakasz végén a refrénben.



Alapmotívumai: a szabadság-szerelem gondolatkörbe sorolják a verset.



Szerkezet: A költemény három tere: a kert (és a kerten túli világ), a szoba és a beszélo tudata (gondolatai, önszemlélete). Az elso tér a jelené, de tartalmazhatja a múltat és a jövot is, a második csak a jelené, a harmadik dominánsan a múlté és a jövoé, bár a jelen felol nézve. A vers szövegszeruen négy sort szentel a fáknak, eros hangulatiságuknál fogva azonban mindvégig jelen vannak, a reflektív részek után következo refrén újra meg újra visszahozza oket. Ha az ablakon kinézés mozzanatát a világ felé fordulás gesztusának tekintjük, akkor már ebben tetten érheto a pillanatnyi helyzettol való eltávolodás.



A felütésben a nyitókép összekapcsolódik az életkép intimitásával. A vers a kinti világból indul, meghatározza az idot, a környezetet. Az elso szakaszban a bensoség és nyugalom uralkodik. A felmerülo gondolatok nyomán fokozatosan nyílik a kinti világ felé a tér. Így kapcsolódik össze a szemlélet tere a külso világtérrel, egyre nagyobb ellentétet alkotva a szakaszok gondolati tartalma és a refrén által mindig visszahozott alaphelyzet között.



1-2. vsz. a nyitókép részletezése, az alapszituáció meghatározása.

3-5. vsz. elmélkedés a szabadságról.



Versforma: ötöd- és hatodfeles jambus.







8. Kiskunság (1848)



A cím a leírás tárgyát nevezi meg. A közvetlenül megnyilatkozó lírai én (egyes sz. 1. szem.) nem pusztán megfigyelo, szemlélodo alakként van jelen, hanem benne él a tájban: a látvány leírása és annak értelmezése, reflektálása, valamint az emotív és a leíró-beszámoló részek váltogatják egymást, tehát az alanyi és tárgyi költészet hangja állandóan keveredik.



Beszédhelyzet: Az egyes szám 1. személyu lírai én tájélményérol számol be. Nem közvetlenül szemlélt, hanem visszaemlékezéssel megidézett tájat ír le, belso látomását jeleníti meg („Testi szemeimet / Behunyom és lelkem szemeivel nézek”). A kompozícióra a folyamatos, vonalszeru elore haladás jellemzo. A megfigyelo nem egyetlen pontból szemléli a tájat. A nézopont állandóan változik, folyamatosan elorehaladva az utazó szemszögébol írja le a látottakat.



1-12. sor. a felütés a vershelyzetet jeleníti meg: a jelenbol a múltba, az adott helyzetbol (Nagyváros) a vágyott világba (Szép Kiskunság) kívánkozik vissza;

13-16. sor: a múltat az utána való sóvárgás látomássá emeli;

17-80. sor: a múlt jelenné válik, a leíró, beszámoló jelleg dominál;

81-88. sor: visszakanyarodik a nyitó motívumhoz, a város képéhez. Az utolsó sorok nem zárják le a verset: végtelenbe táguló képpel fejezodik be a mu.



A leíró részekre az állóképszeruség jellemzo. A megjeleno mozgások ellenére kimerevített képek sorjáznak egymás után. Ezt fokozzák a gyakori belso ismétlések. A jelzoi vagy határozói szerepu szavak ismétlése (egy-egy, itt-ott, imitt-amott) a nominális jelleget erosíti. A felszín mozdulatlannak ható nyugalma alatt azonban ellentétes erok lassú, de állandó mozgása figyelheto meg („Épít és dönt a szélvész”). A munemek összevegyülnek, a lírai, erosen emotív és leíró, életképszeru elemek keverednek a szövegben.



A képek, jelzos szószerkezetek konvencionálisak, magától értetodoek, nem teremtenek feszültséget (szép föveny, forró nyárközép, ütöttkopott csárda stb.). A kifejezésmód a beszélt nyelvhez közelálló, egyszeru, természetes, így valósul meg a költoi programmá tett egyszeruség eszménye.



Verselése az egyik leggyakoribb magyaros versformára, a felezo tizenkettesekre vezetheto vissza. A versben 6 és 12 szótagos sorok váltakoznak, melyeket félrímek (xaxaxbxb) kötnek össze.







9. A hegyek közt (1848)



A címben a tájat magányosan szemlélo, a természetbe menekülo ember közhelyszeru képe jelenik meg.



Több kisebb gondolati-tartalmi egységre bomló, világos, tagolt szerkezetu vers, melyben a világon való fölülemelkedés, a függetlenség, a boldogság revelatív élménye (látomásos, megvilágosodásos élmények) fogalmazódik meg.



Ellentétes tartalmú motívumok szövik át a költeményt, melyekbol egy kétpólusú világ képe bontakozik ki: a lent (völgy) és a fent (hegy) világának szembeállítása kelt feszültséget.



Az ellentétpárok: lent–fent; város–természet; mozgalmas, nyüzsgo–nyugalmas, békés; gondok, nehézségek–deru, boldogság; emberek sokasága–magány, illetve kétszemélyes világ; közélet–magánszféra; sötét színek, köd–tarka mezok, világos színek.



Az ellentétek a lírai énben lévo feszültségeket, a küldetéses ember lelki válságát, etikai konfliktusát jelzik. Ellentét feszül a vállalt szerep (a köznek élni) és a feltámadó vágyak (boldogan, háborítatlanul élni) között. Menekülni próbál a tudatosan vállalt, magasztos, de tehernek érzett küldetés elol. Így születik meg a versben a kötelességtudat idoleges felfüggesztésének a gondolata (egy rövid napot lopok).



A szöveg hatása könnyen értheto egyszeruségében rejlik. Az elso rész hosszabb, bonyolultabb mondatszerkesztése a lassan kibontakozó érzelmi folyamatot, a lenti világtól való elszakadás nehézségét jelzi. Az elszakadás után rövidebb, egyszerubb mondatok következnek, a versforma is dalszerubbé válik.



Versszaktagolás nélküli 8 szótagos sorokból épül fel a vers. A trochaikus lejtést helyenként könnyedebb dalforma, felezo nyolcasok váltják fel. Tompán csengo páros rímek kötik össze a sorokat.







10. Szörnyu ido (1849)



Az orosz és az osztrák hadak benyomulnak az országba, végül elfoglalják a fovárost. A hírek által kiváltott rémület szólal meg a versben. A költo utolsó muveként tartják számon.



Az apokaliptikus idok képzetét kelti fel a cím. Végsokig felfokozott, rémülettel teli magánbeszéd a mu.



Szerkezet: A versbeszéd modalitása tagolja két egységre a költeményt:

I. 1-16. sor: kiáltás;

II. 17-32. sor: kérdés.



I. Logikusan, szigorú következetességgel felépített kijelentéssor: az elso két sor tételszeruen fogalmazza meg a lényegi állítást (Szörnyu ido). Ez a körvonalazatlan kijelentés a továbbiakban konkrét tartalmat kap: a szörnyu ido a nemzet Isten által elhatározott elpusztításával lesz azonos. A pusztítás eszközei a háború és a döghalál. Az utolsó sorban e kettot egyetlen metaforában foglalja össze („arat határaidon / Két kézzel az enyészet”).



II. Egymásra a torlódó kérdések fokozódó sora: a nemzet pusztulása biztos, a kérdések a lehetoségek szukülését jelzik: marad-e túlélo, el lehet-e mondani a történteket, elhiszik-e a sok szörnyuséget? – még a túlélés is értelmetlenné, céltalanná válik. A történtek hihetetlensége az elfogadhatatlanságát jelzi.



Egyetlen idosík dominál: örök jelen uralkodik a versben. A múlt nem jelenik meg, a jövo kilátástalan. Csak a kozmikussá nott jelen ido, az örökös és aktuális végítélet létezik (vö. korábbi versei: a történelem elore haladó, végso célja felé tartó, értelmes folyamat). A megjeleno motívumok, a szörnyu látomások nem a bibliai utolsó ítéletet idézik. Nem értelmes apokalipszist, hanem kiszámíthatatlan kataklizmát jelenít meg. Egy fordított végítélet víziója bontakozik ki: ártatlanok szenvedése, gonoszok diadala, egy értelmetlen világvége jelenik meg.

Stiahnuté z www.antiskola.sk


Véleménycsere

Légy az első, aki hozzászól!